El mînă vise / Ő álmokat hajt

- Ion Mureșan împlinește 60 de ani -

M-am enervat cumplit. Vine un alcoolic și-mi strică lansarea?! Am și scris o poezie, am și trimis-o la o revistă, a și apărut.
Dar chiar și în enervarea mea, am auzit că spune lucruri foarte frumoase despre Pavel Șușară, a cărui lansare a fost, de fapt. Că el, Șușară, nu e un poet care să mîne cai: el mînă herghelii. La un alt eveniment a pus punctul pe i spunînd că nu poți clădi grajdul în jurul cailor. Are el ce are cu caii, dar îi folosește foarte bine.
Am fost, deci, superficial și îngîmfat, mai ales că aș fi putut ști din propria experiență că nu există ”alcoolic”, ci numai OM care e și alcoolic, și poet, și jurnalist, și redactor, și soț, și așa mai departe. 
Cum să scrii versuri ca cele de mai jos fără ceva vise din pahar? 
Dragă Mury, să ai un an plin de vise și de versuri. Și iartă, te rog, nesimțirea unui treaz.

Am publicat acest mic eseu pe 9 ianuarie, de a 6o-a zi de naștere a lui Ion Mureșan, pe Facebook. Îl repropun aici pentru că e vorba de un mare poet și de un mare poem.

 

 

Ion Mureșan

Poemul alcoolicilor

Vai săracii, vai săracii alcoolici,
cum nu le spune lor nimeni o vorbă bună!
Dar mai ales, mai ales dimineaţa când merg clătinându-se pe lângă ziduri
şi uneori cad în genunchi şi-s ca nişte litere
scrise de un şcolar stângaci.

Numai Dumnezeu, în marea Lui bunătate, apropie de ei o cârciumă,
căci pentru El e uşor, ca pentru un copil
ce împinge cu degetul o cutie cu chibrituri. Şi
numai ce ajung la capătul străzii şi de după colţ,
de unde înainte nimic nu era, zup, ca un iepure
le sare cârciuma în faţă şi se opreşte pe loc.
Atunci o lumină feciorelnică le sclipeşte în ochi
şi transpiră cumplit de atâta fericire.

Şi până la amiază oraşu-i ca purpura.
Până la amiază de trei ori se face toamnă, de trei ori se face primăvară,
de trei ori pleacă şi vin păsările din ţările calde.
Iar ei vorbesc şi vorbesc, despre viaţă. Despre viaţă,
aşa, în general, chiar şi alcoolicii tineri se exprimă
cu o caldă responsabilitate

şi dacă se mai bâlbâie şi se mai poticnesc
nu-i din cauză că ar expune idei teribil de profunde,
ci pentru că inspiraţi de tinereţe
ei reuşesc să spună lucruri cu adevărat emoţionante.

Dar Dumnezeu, în marea Lui bunătate, nu se opreşte aici.
Imediat face cu degetul o gaură în peretele Raiului
şi îi invită pe alcoolici să privească.
Şi chiar dacă din cauza tremuratului nu reuşesc să vadă
decât un petec de iarbă,
tot e ceva peste fire.

Până când se scoală unul şi strică totul. Şi zice:
„În curând, în curând va veni seara,
atunci ne vom odihni şi vom afla împăcare multă!“
Atunci unul după altul se scoală de la mese,
îşi şterg buzele umede cu batista
şi le este foarte, foarte ruşine.

***

 

Ő álmokat hajt

Ion Mureșan 6o. születésnapjára

Rettentően felmérgelődtem. Jön itt egy alkoholista és elrontja a könyvbemutatómat?! Írtam is egy verset, el is küldtem egy folyóirathoz, meg is jelent.

De még idegességemben is hallottam, milyen szép dolgokat mond Pavel Șușarăról, akinek a könyvbemutatóján tulajdonképpen részt vettünk. Hogy ő, Șușară nem olyan költő, aki lovakat hajt: ő egész ménesek gyeplőjét tartja a kezében. Egy másik alkalommal azt mondta, nem építheted az istállót a lovak köré. Isten tudja, mit tud a lovakról, tény az, hogy mindig megtalálja a legjobb gondolatot.

Szóval felületes voltam és dölyfös, hiszen személyes tapasztalatomból is tudhattam volna, nincs olyan, hogy alkoholista, csak olyan EMBER, aki alkoholista is, költő is, szerkesztő is, férj is, és ki tudja, mi minden még.

Hogy írhatna akárki olyan sorokat, mint az alábbiak, némi álomkortyok nélkül?

Drága Muri, legyen minél több álom és verssor az esztendődben. És kérlek, bocsásd meg egy józan ember pimaszságát.

Ezt a kisesszét román nyelven közöltem január kilencedikén a Facebookon, Ion Mureșan 6o. születésnapján. Azért közlöm újra, mert egy nagy költőről és egy nagy versről beszélek.

 

Ion Mureșan

Az alkoholisták poémája

 

Jaj, szegény, szegény alkoholisták,

hogy is nem mond nekik senki egy jó szót!

De főleg, főleg hajnalban, amikor lődörőgve botladoznak a fal mentén,

és olykor térdre hullanak és olyanok,

mint az ügyetlen nebuló írta betűk.

 

Csak Isten az ő végtelen jóságában, csak ő hoz közel hozzájuk egy kocsmát,

mert neki olyan könnyű, mint egy gyermeknek,

hogy ujjával arrébb lökjön egy gyufásskatulyát. És alig érnek

az utca végébe, és lám, a sarok után

ahol eddig semmi nem volt, zumm, mint egy nyúl,

eléjük ugrik a kocsma és egyhelyben megáll.

Akkor szűzies fény csillámlik a szemükben,

és vadul verejtékeznek ennyi boldogságtól.

 

És délig a város, akár a bíbor.

Délig háromszor beköszönt az ősz, háromszor a tavasz,

háromszor délre húznak, majd visszatérnek a vándormadarak.

Ők meg beszélnek és beszélnek, az életről. Az életről,

úgy általában, még a fiatal alkoholisták is forró

felelősségtudattal beszélnek,

 

és ha elakadnak olykor és dadognak,

nem azért van, mert iszonyúan mély gondolatokat

fogalmaznának meg, hanem mert

fiatalságuk ihletésére sikerül

igazán felkavaró dolgokat mondaniuk.

 

Ám Isten a maga végtelen jóságában nem áll meg itt.

Rögtön lukat üt ujjával a Mennyország falába,

és odainti az alkoholistákat,

figyeljenek.

És még ha a remegés miatt nem látnak mást,

csupán egy fűcsomót, már az is

földöntúli ajándék.

 

Amíg aztán fel nem emelkedik egy, és el nem ront mindent. És azt mondja:

„Nemsokára, nemsokára eljön az est,

akkor lepihenünk és annyi nyugalmat találunk!”

Akkor egyik a másik után kel fel az asztaltól,

megtörlik nedves szájukat a zsebkendőjükkel,

és nagyon, nagyon szégyellik magukat.

 

Add new comment

CAPTCHA
This question is for testing whether or not you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.